05.14
2011 május 14. | Szerző: _szivárvány
Szomorú, hogy ezt kell írnom, de hihetetlen milyen családom van. Hányinger az egész. Mindenki tele van rosszindulattal. Az egyik azt mondja a házasulandóknak, hogy rossz a házasság, meg az is, ha valaki egyedül van. A másik bömböl, de nem azért, mert boldog, hogy esküvő lesz, hanem azért mert a párja ezt már nem élheti meg, ráadásképpen meg lekövérezi a menyasszonyt, aki történetesen az unokája. A harmadik veri a mellét, mert megcsinált valamit, és ezért már szobrot kell neki emelni…. komolyan mondom elegem van belőlük. Azt persze nem veszik észre, hogy évek óta meg sem merek szólalni mellettük, nem hogy kiönteni nekik a szívem, ha rossz napom van, ha boldog vagyok, mert látom a rosszallást a szemükben, vagy a közönyt. Én vagyok a rossz, mert nem szerzek munkát az apámnak, amit korábban megtettem, egy szavamba került és jöhetett volna, de nem jött, kellemetlen helyzetbe hozva ezzel, most meg haldoklik a cég és lehet én is utcára kerülök, de én vagyok a szemét, amiért nem segítek. Elegem van. Remélem mihamarabb elköltözhetek és megszabadulhatok végre tőlük. A tökéletesektől, akik szerint semmit sem érek, semmit sem teszek. Persze, hogy nem, majd a saját lakásomban. Itt rendben tartom a szobám és ennyi. Semmi több. Mindig félek a hétvégéktől, mert mindig ez van. Hétköznap csak aludni járok haza, így könnyebb elviselni. Úgyhogy most ráállok a lakáskeresésre és legyenek boldogok magukban. Ahogy én is az leszek nélkülük. Mert rájuk nem számíthatok, csak magamra.
05.06
2011 május 6. | Szerző: _szivárvány
Kezdem már én magam is unni a hirtelen hangulatváltozásaimat. Talán komolyan pszichológushoz kellene fordulnom. Egyik kolléganőm fiát kényszerítette ilyen szakemberhez, mondván, hogy nem nyílik meg neki a gyerek. Magunk között legyen szólva ezen nem csodálkozom, hiszen nincs is vele, a nagyi neveli, de az ő dolga. Erről jutott eszembe, hogy én is ilyen voltam, nekem is ez segített volna. Esküszöm többet tud rólam az a személy, aki három éve ismer, mint amennyit az anyám tud, vagy tudott rólam bármikor is. Persze nem nyíltam meg teljesen, vannak bennem olyan dolgok, amiket csak én tudok vagy gondolok, vagy érzek, és amiket talán a pszichomókusnak sem tudnék elmondani. Attól félek, hogy terhelem a másikat a hülyeségeimmel, hogy nekem kell megoldanom a bajaimat, nekem kell feldolgozni a gondolataimat és az érzelmeimet egyedül, de valahogy nem megy. Csak őrlődni tudok, ami kifelé úgy nyilvánul meg, hogy elviselhetetlenné válok, flegmává, nem törődömmé, pedig csak magamat ostorozom belül, és senkit nem akarok leterhelni azzal, hogy segítséget kérjek, pedig sokszor szükségem lenne rá. Arra, hogy valakinek elmondhassam mi is van benne, mi foglalkoztat, mitől félek, mi akadályoz és gátol, de nincs senki, aki meghallgatna, aki tanácsot adna. Vagy csak én gondolom, hogy nincs…. ezt sosem tudom. Nem tudom eldönteni, hogy tényleg így van e vagy csak én gondolom ezt. Ki kellene próbálnom, de nincs rá mód és lehetőség. Nincs rá idő, hely… semmi. Pedig sokszor jól esne kiönteni a szívem. De mikor odáig jutok, hogy most talán lehetne, akkor nem jön ki hang a torkomon. Inkább nem mondok semmit, mert miért is hallgatna meg. Hisz nem vagyok senkije, csak egy ismerős, akivel összehozta a sors. Valamiért. Hogy tanítson, vagy hogy tanuljon tőlem, ezt csak a fentiek tudják. Nem csak nekem jutott ilyesmi az eszembe, hanem neki is, mert ő mondta. Ő sem mond ki sok mindent, sosem panaszkodik, pedig neki is lenne mit, ehelyett jókedvű, vidám, már amikor nem hisztis. Ha hisztis, akkor nehéz elviselni, de mégis azt érzem, hogy valahogy segítenem kell neki akkor is, ha nem akar segítséget. Nehezen, de engedi, hogy azt tegyem, de csak kicsit, mert ő erős és neki nincs szüksége rá. Szerinte. Aztán meg tud lepni, mikor mégis elfogadja, és nem ellenkezik. Vagy olyanokat tesz, amit nem gondolnék…Mikor segítene visszautasítom, mikor faggatna (segítő szándékkal) sokszor megbántom, mert nem a megfelelő hangsúlyt találom meg. Tudom, hogy ilyen vagyok és nem is szeretem ezt magamban, sokszor észreveszem, de már késő. Szeretnék megváltozni, de nem egyszerű. Makacs vagyok és csökönyös. Nyakas és társai. Akkor is, ha tudom, hogy igaza van, és hálás is vagyok, hogy segíteni próbál én meg mégis bántom. Ekkor mindketten hátrálunk, de egy idő után mégis közeledünk, jól elvagyunk, majd mindig jön valami és minden kezdődik előről. Tényleg olyan, mint a se veled se nélküled kapcsolat, de nem értem miért. Mintha valamikor előző életünkben már találkoztunk volna, mintha ismernénk egymást és valami dolgunk lenne egymással ebben a világban. Hülyeség? De nem tudok más magyarázatot. Ez sem igazán az, mindenesetre nem kézzelfogható. Azonban hálás vagyok a sorsnak, hogy megismerhettem, és az utamba sodorta, azért viszont nem szeretem magam magam, hogy bántom. Igaz ő is megteszi, sokszor és én másképp fogom fel, mint ő, inkább magamra haragszom ilyenkor nem rá és szeretném valahogy az egészet kikerülni, de nem megy. Egyszer talán megértem miért. Vagy nem, és akkor úgy lesz jó…
…
2011 április 28. | Szerző: _szivárvány
Szabin vagyok két napig, mégis rosszul érzem magam. Mégpedig azért, mert ismét összezördültem valakivel, akivel menetrendszerint megtesszük ezt. Mikor jóban vagyunk, utána összeugrunk. Persze mindig én vagyok a hibás. Most is, inkább hallgattam volna, mint máskor, de most megmondtam a véleményemet, illetve kértem valamit és kaptam is.Támadást és önmarcangolást. Teljesen megérte…. 🙁 Már a húsvéti hétvégém is rossz volt, megint egyedül éreztem magam, ez meg még kellett. Megérdemlem…
04.23.
2011 április 23. | Szerző: _szivárvány
A küzdés még mindig tart. Szerencsére. Ma eszembe jutott az exem. Talán nem véletlenül. Oké, tudom, hogy nem véletlenül. Aztán mikor kimentem a szobából a tv-ben annak a filmnek a főcímdala ment, amit utoljára együtt láttunk. Ez sem véletlen, de csak emlék. Már szép emlék, ami csak egy kicsit facsarja össze a szívem.
Boldog nyulat mindenkinek! (Már aki nem menekül ezen ünnep elől)
03.12.
2011 március 12. | Szerző: _szivárvány
Köszönöm Hivatlan. 🙂
Itt a hosszú hétvége, ami nekem nem nagyon hiányzott. Tudom, hogy a természetben, a napsütésben kellene lennem, de nincs kivel, hiába küldenek, egyedül nem megy… Nem baj, megoldom.
Egyre nehezebben járok dolgozni is. Pedig szeretem. Nem annyira, mint az elején, de ha nem lenne hiányozna. Amikor állást kerestem az kívántam, hogy egy olyan helyet találjak, ahol jól érzem magam. Mikor felvettek és az első hónapot töltöttem, még nem éreztem, hogy ez sikerült, aztán valami megváltozott és nagyon szerettem bejárni, szerettem az ottani embereket. Most is, de már nem annyira. Viszont, ha nem kellene mennem hiányozna. Pedig jelenleg elég kilátástalan a helyzetünk, de bízunk a csodákban, amik eddig még mindig segítettek, megmentettek minket. A helyzettől az emberek egyre szomorúbbak, tehetetlenebbel és kedvetlenebbek. Nehezebben viseljük el egymást, nehezebben mosolygunk, viccelődünk, tolerálunk. Könnyebben haragszunk és bántunk. Nem beszélünk, csak morgolódunk tűrünk és reménykedünk. Hogy jobb lesz és nem feleslegesen harcolunk. Győzni fogunk!!!!
Kicsit jobb, de nem az igazi
2011 február 25. | Szerző: _szivárvány
Ma próbáltam szavakba önteni mi bántot múlt héten, de nem igazán érdekelt senkit. Persze kaptam ajánlatot, hogy ha megint lesz “ilyenem” csak szóljak, vagy telefonáljak…. meg persze az is elhangzott: “mi meg nem vettük észre”… dehogynem, csak nem érdekelt titeket, és ahhelyett, hogy megkérdeztetek volna, vagy csak egyszerűen békén hagytatok volna szekáltatok, és persze, hogy azt kaptátok amit…. Mindegy. Egyedül vagyok…. mint mindig….
a magyarázat…
2011 február 18. | Szerző: _szivárvány
Az tuti, hogy a péntek nem lesz a kedvenc napod. A telihold kifejezetten frusztrálóan fog hatni rád. Lesz olyan perc, amikor azt hiheted, hogy a közeledben mindenki megkattant. Tudnod kell, hogy a telihold pár óra alatt „kipukkad”, és utána jön a megnyugvás. Szükséged is lesz rá, mert elég volt az egész heti rohanásból. De ez jó lenne, ha nem azt jelentené, hogy elkezdesz ész nélkül költekezni vagy enni. A fáradtság, a stressz eszméletlen mértékben megnöveli az ember étvágyát. Az agy azt hiszi, hogy ettől tud majd lelazulni. Pedig ez drága és felesleges „mulatság”. Keress ingyenes szórakozást! Pl. séta, baráti beszélgetés, szeretkezés, olvasás, filmnézés meg ilyesmi.
nem tudom mi volt a héten..
2011 február 18. | Szerző: _szivárvány
Nem tudom mi volt a héten velem, de semmihez nem volt kedvem. Annyira rosszban voltam magammal, hogy az nem igaz. Persze ehhez hozzájárult az elmúlt pénteki információ áradat, ami a tudomásomra jutott és nem esett túl jól, így kellően meg volt alapozva a hetem. Nem vagyok az a típus, aki kibeszéli, ha valami fáj neki, vagy bántja, hanem sajnos magamban őrlődöm, és inkább senkihez sem szólok, mert tudom, ha igen, annak nem biztos, hogy jó vége lesz. Úgyhogy távol tartom magam ilyenkor a többiektől és igyekszem megkímélni őket. Persze ezt nem mindenki érti meg, de hogy pont az ne, aki a legközelebb áll hozzám….. Ahelyett, hogy elkerült volna, neki leckéztetni támadt kedve. Én meg persze, hogy nem jól reagáltam, nem vettem a talán poénnak szánt hülyeségét, és még neki állt feljebb. El is ment gyorsan egy nap szabira, “hogy ne idegesítsen”, amivel meg kell mondjam kicsit segített rajtam. Tudom, hogy azt bántjuk meg, és az bánt meg a legjobban, akit szeretünk, de kezd elegem lenni ebből. Igyekszem tartani a távolságot, amit nem konkrétan kimondva, de megbeszéltünk. Mégis látom rajta, hogy nem tetszik neki, hogy kerülöm, viszont az sem, ha bosszantom…megbeszélni persze nem lehet. Felnőttes viselkedés ez? Mondjuk nem biztos, hogy képes lennék beszélgetni erről, meg sokszor nem megy, de azt hiszem jót tenne mindkettőnknek. Monjuk kolléganőknek puffogok, és folyton morgot, már kezdem utálni magam ezért, de valahogy ki kell adnom magamból.
Az a baj, hogy nem igazán tudok beszélgetni senkivel. Itthon sem, máshol sem. Mindig bennem ragad minden. Akár jó, akár rossz dolog. Aztán telítődöm, és elviselhetetlen vagyok, még magamnak is. És azt hiszem a héten jött el a tetőpont, ami remélem hamarosan véget ér és kicsit jobb kedvem lesz.
A feleslegesen “sürgős” dolgokból is elegem volt, pedig jutott nekem elég. A lényeges és határidős feladatok megoldása, meg elmaradt. Persze a net sem kedvezett, a tetű lassú számítógépet meg egyenesen ki tudtam volna vágni az ablakon, és mikor a célegyenesben lefagyott….. hát nem voltam túl boldog.
Egyébként álmomban fogalmazódott meg bennem mi az én bajom most, mikor egy idős nénivel beszélgettem, aki megkérdezte hogy vagyok, és mikor azt feleltem, jól, nem hitt nekem, és azt mondta, hogy akkor beszélgessünk….. amire nem került sor, mert felébredtem. Még álmomban sem beszélhetem ki mi bánt.
Az viszont jól esett, hogy a kislányával betegen otthon lévő kolléganőmnek ma feltűnt, hogy szótlan vagyok, és megkérdezte, hogy mi a baj, talán beteg leszek? Pedig vele nem állunk olyan közel egymáshoz, mint máshoz…..
Na, jó, azt hiszem kicsit megkönnyebbültem. Köszi blog.
megint péntek…
2011 február 11. | Szerző: _szivárvány
Szerencsére…. bár nem volt jó napom. Ismét hülyének néztek, ismét a “barátom”. Egyszer talán sikerül megértenem, hogy az a valaki nem olyan, amilyennek korábban mutatta magát, de mindig elhiszem, hogy mégis, aztán mindig bánt….
08.08
2011 augusztus 8. | Szerző: _szivárvány
A héten szabadságon vagyok. Nem csinálok semmi hasznosat, legalább is jelen pillanatban. Hétvégi esküvőre sütögetés lesz a program a héten, meg végre lesz egy saját lakásom. Egy hely, ahol egyedül lehetek. Remélem még az idén. Elvileg szeptemberben már az enyém lesz, de míg beköltözhetek, nem lesz kis munka. Önálló leszek végre, családi beleszólás nélkül. 🙂 Remélem legalább is…. ugyanis az ő segítségük nélkül nem tudom mikor költözhettem volna el. Most jöttem rá, hogy a hitelt nem tudtam volna nyögni a rezsi mellett. Így se sok pénzem marad majd hó végén, de megleszek, végre egyedül….. 🙂
Már csak egy fickó kell, akinek átadhatom a szívem és minden rendben lesz. Remélem….
Oldal ajánlása emailben
X