új élet..
2011 január 28. | Szerző: _szivárvány
Korábbi szomorkás bejegyzésem után azért történt jó dolog is. Megszületett egy új élet, egészségesen. Ezúton is gratulálok a szülőknek és jó egészséget az egész családnak.
Rohan az idő, peregnek a napok, és úgymond nem haladok sehová. Csak vagyok egy helyben, mozdulatlanul. És öregszem…. Sosem voltam az a típus, akivel ezerrel pörgött az élet, de azért most már kezd túl lassú lenni. Persze tudom, hogy tennem kellene valamit, de igazából nem sok fogalmam van, hogy mit. Egyedül érzem magam, nem tudok senkit mondani, akire mindenben számíthatok. Akinek elpanaszolhatom, ha valami fáj, akitől tanácsot kérhetek. Ismét csodabogárnak érzem magam. Ma mondjuk monologizáltam, miközben a többiek hallgattak… ritka pillanatok egyike volt, de nem hiszem, hogy megértettek, és tudom, hogy nem tudtam úgy elmodani azt, ami bennem van, hogy tudják miről is beszélek. De azt hiszem azt sikerült bebizonyítanom, hogy nem vagyok normális…. Hogy ez jó, vagy rossz, döntse el mindenki, aki hallgatott.
A “most” hatalmáról és a gondolatok teremtő erejéről próbáltam meggyőzni, vagy inkább megnyitni előttük valami kis részét, de nem nagy eredménnyel. Nem baj, valami hasonló dolog zajlott le a környezetemben, más előadásában, és ugyanez volt a helyzet. Én értettem, mit is akar mondani a másik, de a többiek nem nagyon voltak fogékonyak a dologra. Azt persze megkaptam, hogy kellene nekem valami agykontroll féle attól, aki nem is érti annak a lényegét, de igaza van. Kellene valami erősítő, valami dopping, valami cél, hogy lekössem magam.
Azt mondta valaki, hogy ha részleteiben nézem a dolgokat, akkor van munkám, van családom, amire számíthatok, vannak gondolataim, akár önálló életet is kezdhetnék, úgyhogy nem érti miért van önbizalom hiányom…. Feltettem neki a kérdést, hogy neki miért van? Mert megmagyarázni szerintem ő sem fogja tudni. Van és kész. Talán a túlzott elvárások másoktól és magammal szemben is. Az, hogy nem kapok megerősítést, csak azt, hogy nem vagyok jó semmire, semmi nem jó úgy ahogy csinálom, másképp kell mert…. ezek egy idő után igencsak tudnak frusztrálni, pedig sokáig képes vagyok tűrni, de aztán nem ismernek rám, ha már nem.
Szóval rám férne egy kis lazítás. Úgy szeretnék kötődni valakihez, érezni, hogy fontos vagyok neki. Valakihez, akit szerethetek, akiről gondoskodhatok, akire vigyázhatok és akitől valami hasonlót vissza is kaphatok… Szeretnék szeretni, vagy legalább barátokat…. vagy valami hasonlókat. Többes szám nélkül is elég. CSak lenne egy valaki….. de nincs.
Azt hallottam, hogy az agykontroll lényege, hogy elképzeled ki szeretnél lenni, milyen embereket szeretnél magad köré, milyen kapcsolatot szeretnél másokkal… és megadatik. Értem miről szól, tudom mit kellene tennem, mégsem megy. Valami gátol. Hogyan kell falakat áttörni, gátakat lebontani. Hátha egyszer ezt is megtanulom, ahogy oly sok mindent nem tudok még….
Elmélkedések…
2011 január 23. | Szerző: _szivárvány
gondolatok
2011 január 9. | Szerző: _szivárvány
kösz a segítséget
2011 január 4. | Szerző: _szivárvány
Már megint jó napom volt. Segítséget kértem valakitől, hogy ne jól gondoltam e valamit és ne kerüljek hülye helyzetbe, erre mikor felteszem a kérdést, hogy biztos, hogy jó e és igazságos e rögtön mást állít és eltévelyít a helyes útról. Majd mikor bekocogunk a főnök elé és az kereszt kérést tesz fel, a segítségem közli, hogy az nem úgy van….. és az általam neki odaadott első variáció a helyes. Köszi szépen, soha többé nem hallgatok senkire és nem kérek segítséget. Csak hülye helyzetbe hoznak. Csinálom, ahogy gondolom, és vállalom a felelősséget, ha hülyeséget csinálok. Már megint bosszúsan jöttem haza. Szabira akarok menni…..
Első munkanap
2011 január 3. | Szerző: _szivárvány
Két hét pihenő után az első munkanap igencsak nehézkes…. főleg, ha a sok változást kell nyomonkövetni. Mert ugye új év, új dolgok. Amit decemberben megcsinálhattam volna, azt nem hagyták, “Majd segítek” felkiáltással. Most meg senkinek még a színét sem láttam, aki oly nagyon szeretett volna segíteni még tavaly….ja, hogy a régen tett ígéretek az új évben már nem élnek…. Na mindegy. Nem baj, megolom egyedül, csak remélem más okos dolog nem jut az eszükbe, amit máris de azonnal kérnek, miközben egyesek szerint az első héten felesleges bent lenni, mert nincs dolog… á hogy lenne. 🙂 Na jó, kimorogtam magam. Pedig igyekszem nem tenni, de nem mindig sikerül…
Úgyhogy előre láthatólag őrült és hajtós hétnek nézek elébe….
Új év… újra itt
2011 január 1. | Szerző: _szivárvány
Ismét itt. Randalíroztam már ezen a portálon korábban, ontottam magamból a panasz áradatot, aztán kitiltódtam valahogyan, talán már nem bírtak elviselni…. 🙂 Na jó, biztos van más magyarázat is…. Most azonban vissza oldalogtam. Majd meglátjuk milyen rendszerességel és milyen témában jelentkezem. Mindenesetre jól esett írogatni és most is szükségem van egy ilyen helyre, ahol talán tisztázódnak bennem a gondolatok, ha papírra vetem őket.
Hogy olvassátok….. talán még hasznos is lehet…. valakinek.
Boldog Új Évet!

Ez meg az…
2011 február 5. | Szerző: _szivárvány
Oldal ajánlása emailben
X