gondolkodom….
2012 február 25. | Szerző: _szivárvány
Itthon vagyok, és van időm gondolkodni. Sajnos nagyon úgy fest a dolog, hogy hamarosan még több időm lesz és elveszítem a mindennapi rutint az életemben. Azt, hogy mehetek dolgozni. Jelenleg pont azért vagyok szabin, mert pihennem kellett, és elegem volt a benti dolgokból, de ha már nem lesznek, nagyon fognak hiányozni. A hely is, a kollégák is, a bosszúságok, a beszélgetések, a hülyéskedések, minden. Aztán megint kezdődhet elölről a hajsza állás után, a beilleszkedés, a félelem, a szorongás. Bárcsak valahogy lenne mód arra, hogy ne következzen be az, amiről mindenki tud, de senki sem beszél. Nálunk már bebizonyosodott, hogy csodák igen is vannak, csak sajnos nem örök életűek. De vannak és ez a lényeg. A kicsinek is tudok örülni, de annyira jó lenne, ha megmenekülnénk, és elkerülnénk az elkerülhetetlent. Mindenki csak vár a bizonytalanban, ami kezdi felőrölni az embereket. Mindenki retteg, fél, mi lesz velünk, lépni nem tudunk, vagy ha tudnánk is félünk attól, hogy “cserben hagyjuk” a munkaadónkat. Senki nem tudja mi lenne a helyes, mit kellene tenni. Vagy tudja, mégsem teszi.
Nekem ez az első munkahelyem, de akinek nem, és már van tapasztalata az sem tudja, mi lenne a helyes. Vagy tudja, mégsem teszi, mert sajnálja, mert jó a csapat, a környezet.
Tényleg sok változás lesz az életemben azt hiszem az idén. Kezdve az elköltözéssel, most van ez, aztán ki tudja mi következik még. Azon is jár az agyam, hogy mi a hiba bennem? Senkim sincs, akit a barátomnak mondhatok, de még csak olyan sem, aki megértene, és azt mondhatnám rá, hogy haver. Aki észre veszi, ha magam alatt vagyok, megkérdezi miben segíthet, vagyis inkább nem is kérdezne, hanem tenne valamit, bármit, de nem. Tisztában vagyok vele, hogy a hiba bennem van, mert ha kérdeznek is, nem tudok beszélni a bennem lévő fájdalomról, magányról, az egyedül lét érzéséről. Szeretem a magányt, de azért olykor jó lenne, ha lenne valaki akivel elmehetnék valahova, akinek kiönthetném a szívem. Furcsa, hogy a nagyfőnök biztatja, az egyébként magukat barátaimnak mondó (vagy nem is tudom…) kollégáimat, hogy ne hagyjanak begubózni, figyeljenek rám. Mégsem történik semmi. Ezzel kapcsolatban is kettős érzés van bennem. Jól esik, hogy gondol ilyesmire, ugyanakkor az is bennem van, hogy miért ezzel foglalkozik, ahelyett, hogy azon lenne, hogy megmentse a céget, vagy legalább mondana valami biztatót az embereinek, akinek a megélhetése függ ezen. De nem. Mindenki hallgat és vár. Ez a legrosszabb, a bizonytalanság. Meg persze az is, hogy a mai világban ha az utcára kerülünk nem könnyű ismét munkába állni. Nem azért, mert nem akar az ember, hanem azért, mert mindenhol ez a helyzet. Létszámcsökkentés, leépítések, és ki veszi fel az állás nélkül maradt, dolgozni akaró emberkéket. Bárcsak lenne pénzem és üzleti érzékem, hogy beindítsak valamilyen vállalkozást, és megmaradhatna a csapat, ami kialakult.
Odakint verőfényes napsütés, a városban fesztivál, én meg itt kesergek. Tudom, nem vagyok normális. Tisztában vagyok vele… talán majd kinövöm.
02.21.
2012 február 21. | Szerző: _szivárvány
Egy hete arról nyavalyogtam, hogy nem akarok menni az osztálytalálkozómra…. és akkor jött a hétvége, mikor is adtak a tv-ben egy filmet, ahol a két főszereplő 20 éves osztálytalálkozójára ment, mindkettő, mint akinek a fogát húzzák…. és kitaláljátok mi történt? Összejöttek, összeházasodtak, és boldogan éltek….
Megint kezdődik…. de akkor sem akarok elmenni.
02.14
2012 február 14. | Szerző: _szivárvány
Valentin nap….. na erről ennyit.
Újraolvastam a második próbálkozásom első gondolatait. Kicsit sok időbe telt, mire rájöttem hogyan is kell ide bejutni, de bent vagyok. 🙂 Igaz fogalmam sincs hogyan sikerült, de valahogy biztos, így gondolom máskor is menni fog. Hihetetlen, hogy mennyit megszenvedek, meg nyivákolok valami és valaki miatt. Mostanában már csak röhögök rajta, hogy mennyit szenvedünk, ugyanakkor meg bánt. Persze az elmúlt napokban is sikerült összeugranunk, és máig nem beszéltük meg a dolgokat, de már úgy teszünk, mintha minden rendben lenne. Pedig pont ezt a homokba dugom a fejem szindrómát akartam elkerülni, mikor a szakítottunk a volt párommal, és tessék. Ugyanezzel a megoldandó problémával kell szembesülnöm, és talán fogok is találkozni vele, mindaddig, míg valahogy meg nem oldom. Talán ez a feladatom. Szervezni kezdték a 10 éves osztálytalálkozónkat, de úgy határoztam nem megyek el. Az öt évesen ott voltam, ezt meg feleslegesnek tartom. Lehet még változik a véleményem, de jelenleg így viszonyulok a dologhoz.
01.22
2012 január 22. | Szerző: _szivárvány
Takarítás közepette előkerültek régen elfeledett és olvasott levelek. Voltak, melyeken sírtam, voltak, melyeken nevettem, de jó volt mindet ismét elolvasni 7 év távlatából. Kicsit fura érzések kerítettek hatalmukba. Már nem fájnak annyira mint régen, sőt mondhatni jól eső érzések törtek fel bennem. A sírás persze nem ezért volt, de az is kellett. Mire jó egy költözés nem?
01,05
2012 január 5. | Szerző: _szivárvány
Tegnap azt hiszem végleg beköltöztem új otthonomba, ahol az első éjszakám forgolódással telt, pedig már aludtam itt és nem is rosszul. Tegnap éjszaka mindössze ha 2 órát sikerült pihenéssel töltenem, a többit forgolódtam, mászkáltam, nézelődtem, mitől világít az időjárás állomás mikor hozzá sem értem. Ma azonban megvilágosodtam. Mellette voltak a telefonok, és ugye azok bizonyos időközönként kommunikálnak a telefon állomássokkal vagy mikkel és az a kütyü igen érzékeny az ilyen dolgokra. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy valami kobold van a lakásban, mert tegnap valaki felhívta innen apát, miközben én dolgoztam….. rejtélyes ügy….. most sem oldódott meg, de gyanítom a telefonjával van valami bibi. Az enyém is visszadobálja a nem fogadott hívásokat, de mondjuk a dátumot nem hamisítja meg, mikor jelez. Na ez biztos igen, csak hogy félrevezessen. 🙂
Holnap is mennem kell dolgozni, de nagyon nem akarózik. Pedig be vagyok osztva. A többiek csak egy egy napra voltak a héten, én meg háromra…. nem nagyon tetszik, de nincs mit tenni mennem kell. Hétvégére vendégül látom nagyimékat az új lakásban, meló előtt még beugrom vásárolni és nem érdekel, hogy elkések, sőt ha lehet korábban el is jövök, ahogy ma is. Ha már dolgoznom kell és megtehetem, lerövidítem a munkaidőt. Mondjuk a főnököm bent volt és sajna érzékelte, hogy én meg egy idő után nem, de eddig még nem szólt. Persze tudom, hogy nem szólnak, csak jegyzetelnek, de eddig mindig korábban bent voltam, mint bárki. Tudom, hogy ez őt nem nagyon érdekli, de úgy döntöttem most engem sem fog. Szóljon, ha nem tetszik neki, én meg majd bűnbánok.
A recepteket az imént gugliztam ki. Nekem tetszenek. Nem választottam bonyolultakat, de szerintem jó lesz. Hacsak el nem rontom, mert azt is kinézem magamból. Ha már ilyen korán itthon voltam és még vendégeim is voltak, távozásuk után kicsit rendbe szedtem a lakást. Portalanítottam bútorokat, földet, még javítottam is, amit megrongáltam, de hát ez vagyok én. Nem megy minden könnyen, de majd belejövök. Most megyek, bámulom kicsit a tv-t aztán remélem ma már alszom. Eddig nem éreztem, de most már elég nehéz a fejem….. remélem a hatalmas szél és a néha feldobbanó esőcsepp (ami istenien összeverte az ablakomat) hagynak majd aludni. A brüngő hűtőmet kiiktatom egy ajtó bezárással, de ezeket sajna nem tudom. Jó éjt.
212.01.02
2012 január 2. | Szerző: _szivárvány
Először is Boldog Új Évet Mindenkinek!
Reméljük jobb lesz ez, mint ami volt, bár nem sok jót ígérnek az okosok. Igazából azért jöttem ide, mert rég nem érzett szorongás kerített a hatalmába, amit nem tudok megmagyarázni és reméltem, ha írok róla az segít. Régebben mindig volt egy görcs a gyomromban, amit már rég nem éreztem, de tegnap és ma még erősebben hatalmába kerített. Negyedikén végre önálló leszek, és azt hiszem ettől tartok egy kicsit és ez lehet az oka a most történteknek. Szilveszterkor egy ismerős kérdezte meg, hogy nem lesz e rossz egyedül, mert neki az volt, mert nem volt szólnia senkihez. Nekem ez addig a pontig meg sem fordult a fejemben, de azóta szerintem emiatt stresszelek. Várom is az önállóságot, meg félek is tőle, annak ellenére, hogy tudom, hogy ha kell lesz kihez fordulnom a kérdéseimmel, akkor is, ha nem jöttünk ki túl jól. Nem vagyok az a típus, aki ki tudja mutatni az érzéseit, és ezért sokszor érzéketlennek tűnök, sőt néha én magam is azt gondolom, hogy kitörlődtek belőlem az érzelmek. A karácsony most sem volt másabb, mint máskor, és a szilveszter sem. Már rég nem varázslatos, vagy családias. Talán, ha egy kicsit távolabb leszek tőlük majd változni fog minden. Egy barátnőm folyton ezt hajtogatta, talán igaza lesz.
A szorongás nálam mindig valami rosszat jelent, remélem most nem így lesz. Csak félek, ennyi az egész. Biztos, hogy először rossz lesz egyedül, de hozzá fogok szokni, és meg tudok oldani majd minden adódó problémát. Voltam kollégista, de azért mégis csak más lesz. De jó lesz és megoldom. 🙂
Ma még vár rám egy fogorvos, sosem paráztam emiatt, de lehet most ez lehet a baj? Majd meglátjuk. A vak is ezt mondta nem? 🙂
12.14
2011 december 14. | Szerző: _szivárvány
Itt vagyok, az új lakásban. A lakásomban. Kicsit fura ezt így mondani, de tényleg az enyém, ami szülői segítség nélkül nem sikerült volna. Mégsem tudok elég hálás lenni érte. Szemétnek érzem magam emiatt. Reggel volt egy gondolatom, hogy milyen jó lesz nem azzal kezdeni a napot, hogy csipás szemmel azt hallgassam anya éppen mit álmodott meg az éjszaka és mit valósítsak meg nappal. Ugyanakkor kicsit biztos fura lesz, hogy nem a megszokott közegbe térek haza. Elméletben minden hétvégén otthon leszek, aztán majd meglátjuk hogy alakul. Kollégám szerint majd ráérzek a távol levés ízére és havonta egyszer látogatok haza. Nagyim is azon gondolkodik, hogy akkor most kevesebbet fogok majd menni. Eddig is csak hétvégén látogattuk szegényt. Azt hiszem egyre nehezebb neki egyedül lenni annak ellenére, hogy azt hajtogatja, hogy nem vágyik társaságra és már idegesítik az emberek. Télen viszont az ő megfogalmazása szerint depresszióba esik. Nincs neki mit csinálni odakint, meg aztán odabent sem. A keze nem bírja a kötést, a horgolást. De csinálja, jelenleg angyalkákat gyárt. Tavaly érzett rá az ízére, most meg tökéletesítette.
Ma kötötték be a tv-met, van netem és telefonom is. Azt hiszem ha már itt lakom véglegesen talán többet fogok pötyögni, és hülyeségeket írogatni. A fogdokim elintézett a múlt héten, Olyan volt a fejem, mint a léggömb, most meg kék, zöld, sárga. Esküszöm a srác, aki bekötötte a netem azt gondolta magában, hogy biztos ver a párom…. 🙂 Nem világosítottam fel. 🙂
Más “magvas” gondolat nem jut az eszembe, úgyhogy búcsúzom. Jó éjt…. már ha valaki olvas…
09.12
2011 szeptember 12. | Szerző: _szivárvány
A hangulatom ismét a mélyben van. Mondhatnám, hogy nem tudom miért, de tudom. Ismét egyedül érzem magam és félek. Ezt azonban magamnak köszönhetem, még akkor is, ha nem gondoltam volna, hogy ez lesz a következménye egy dolognak. Tanulnom kellett volna a hibáimból, de nem sikerült. Vagyis igazából a családom “mentalitását” kellene kinőnöm, de mivel még mindig ebben élek, nem megy. Tudom, hogy van egy utálatos hangsúlyom, egy nyersességem, amit használok és sokszor észre sem veszek, és megbántok vele embereket a tudtom nélkül. Ezt akarom elhagyni, de hogyan?
08.26
2011 augusztus 26. | Szerző: _szivárvány
Megint összevesztem azzal, akivel nem akartam, vagyis inkább rosszul esett, hogy haragszik rám valami miatt, ami nem igaz…. így kerültem mert nem megyek oda, ahol nem látnak szívesen….
A szülinapomat is elfelejtették…… igaz én mondtam, hogy nem szándékozom tartani, de azért valamit mondhattak volna. Persze, ha egy szatyor sütivel állítok be….. akkor bezzeg tudnák….. elgondolkodtató……
találó…
2012 március 23. | Szerző: _szivárvány
Ma ezt dobta ki valamelyik horoszkópot gyártó oldal a születési dátumom alapján…
“Egy régi baráttal konfliktusod lehet egy bizonyos esemény kapcsán. A vitát elkerülheted, ha tetteidben senkitől sem függsz.”
És milyen igaza volt. Már ha egy négy éves ismeretséget réginek lehet nevezni. Ma rossz napom volt. El kell gondolkodnom, hogy ha a magukat barátnak valló személyek rajtam, és azon szórakoznak, hogy milyen jó engem bosszantani, tényleg igazi barátok e. Miközben valaki, aki látja, hogy ideges vagyok hajlandó velem sétálni a gyerkőccével, hogy duzzoghassak neki….
“Jobb egyedül menni szorongva és szomorúan, mint másokkal olyan úton, amely méltatlan hozzánk.” Ez a Müller Péter idézet is a lehető legjobbkor talált meg. Ugyanis akkor is hasonló dolgokon agyaltam.
Nagyon rosszkor születhettem, vagy nagyon selejtes vagyok, mert mindig olyan emberek találnak meg, akiket nem mondhatok a barátaimnak.
Oldal ajánlása emailben
X