12.14

2011 december 14. | Szerző: _szivárvány |

 Itt vagyok, az új lakásban. A lakásomban. Kicsit fura ezt így mondani, de tényleg az enyém, ami szülői segítség nélkül nem sikerült volna. Mégsem tudok elég hálás lenni érte. Szemétnek érzem magam emiatt. Reggel volt egy gondolatom, hogy milyen jó lesz nem azzal kezdeni a napot, hogy csipás szemmel azt hallgassam anya éppen mit álmodott meg az éjszaka és mit valósítsak meg nappal. Ugyanakkor kicsit biztos fura lesz, hogy nem a megszokott közegbe térek haza. Elméletben minden hétvégén otthon leszek, aztán majd meglátjuk hogy alakul. Kollégám szerint majd ráérzek a távol levés ízére és havonta egyszer látogatok haza. Nagyim is azon gondolkodik, hogy akkor most kevesebbet fogok majd menni. Eddig is csak hétvégén látogattuk szegényt. Azt hiszem egyre nehezebb neki egyedül lenni annak ellenére, hogy azt hajtogatja, hogy nem vágyik társaságra és már idegesítik az emberek. Télen viszont az ő megfogalmazása szerint depresszióba esik. Nincs neki mit csinálni odakint, meg aztán odabent sem. A keze nem bírja a kötést, a horgolást. De csinálja, jelenleg angyalkákat gyárt. Tavaly érzett rá az ízére, most meg tökéletesítette. 

Ma kötötték be a tv-met, van netem és telefonom is. Azt hiszem ha már itt lakom véglegesen talán többet fogok pötyögni, és hülyeségeket írogatni. A fogdokim elintézett a múlt héten, Olyan volt a fejem, mint a léggömb, most meg kék, zöld, sárga. Esküszöm a srác, aki bekötötte a netem azt gondolta magában, hogy biztos ver a párom…. 🙂 Nem világosítottam fel. 🙂

Más “magvas” gondolat nem jut az eszembe, úgyhogy búcsúzom. Jó éjt…. már ha valaki olvas…